2015. január 10., szombat

Szamárkő - Vaskereszt

Másodszor vettem részt Hirschmann Attila Vízkereszt túráján. A szombati munkanap miatt délután 13:30-kór volt a gyülekező  a zamárdi templom mellett. Előző nap esett, még hajnalban is. A túrának nem januárban szokásos 12-13 fokban vágtunk neki.




A Szamárkőnél új rituáléval ismerkedtünk. A Szamárkőn a pata és lábnyomban kellett a kezeket elhelyezni. Az orrot egy lyukba téve lehetett egy kívánságra gondolni, mely nagy valószínűséggel teljesül.

A kép a rituálé helyét mutatja.




Kis csapatunk a Kőhegyi kilátóból jól látható presszóban gyülekezett újra. A kilátóba is csak a legelszántabbak mentek fel. A többiek már biztos nagyon ismerték ezt a panorámát.














 A Vaskeresztnél volt szalonna sütés és forralt bor készítés. Közben jókat beszélgettünk és iszogattunk.















 Marikával mi a forralt bort nem vártuk meg. Teljes besötétedés előtt szerettünk volna leérni. Bíborpiros színű naplementét még nem láttam. A Kőhegyi kilátóba még egyszer felmentünk, hogy körül nézzünk, de már csak a lámpák fényeit lehetett látni.
Utunk további részén már lámpák világították meg az utat.












További képek itt.

https://picasaweb.google.com/110707593898817886033/20150110_Szamarko_Vaskereszt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése