2014. június 4., szerda

Zalavár - Kányavári sziget

Zalavárat egy hétfői napon kerestem fel. A Kis-Balaton Bemutató központ természetesen hétfőn zárva volt. Ezt én is tudhattam volna, de nem tudatosult bennem, hogy hétfői napokon nem szabad múzeumot betervezni. Az általam készített fotókon nem látszik annyira jól a területen elhelyezkedő romok és építmények, mint az alábbi légi felvételen. Szeretném megjegyezni, hogy a romok jól bejárhatóak voltak, mert a füvet az egész területen lekaszálták.

http://www.civertan.hu/legifoto/galery_image.php?id=10601






A légi felvétel egy kicsit korábbi állapotot mutat be. A Kis-Balaton Bemutató központ mellett azóta egy Millenniumi Emlékmű épült Makovecz Imre tervei alapján, melyet 2010 szeptember 11-én avattak fel








Morva fejedelem által elűzött Priwina székhelyét itt a mai Zalavár várszigeten hozta létre.
850 Január 24-én Liupramm salzburgi érsek szenteli fel Priwina magán templomát Szűz Mária tiszteletére.
1019-ben a templomot újra szentelik, patrónusa Szent Adorján. Mellette Priwina udvarházának maradványait felhasználva bencés monostor létesült.
1575-ben a török veszély miatt a szerzetesek Vasvárra költöztek.
Háttérben a piros tetejű templom látható.
Az Árpád kori templomot a 11. században emelik a zalai megyeközpontban szolgáló népek számára. Az egyhajós félköríves szentélyzáródású épület bejárata a déli oldalon nyílik. A 13. század második felétől nem használják.

 Az Árpád kori templom alapfalai fölé 1996-ban építik a Szent István király tiszteletére szentelt kápolnát.



Cirill és Metód-emlékmű

861-től Priwina fia, Kocel (Chezil) gróf lesz Mosaburg („Mocsárvár”) ura. Az ő idejében, a 860-as évek végén Konstantin (Cyrill) és Methód, a „szlávok apostolai” hosszú hónapokig tartózkodnak itt.
A környékben élő népek keresztény hitre térítését végzik.






Nem messze található Récéskúti Bazilika légi felvételén jól látszik a bazilika alaprajza.

http://www.civertan.hu/legifoto/galery_image.php?id=17116












Priwina építtette a templomot a 9. század közepe táján. A háromhajós templom keleti vége három beírt félköríves szentéllyel, nyugati vége karzattal és lépcsőtoronnyal tagolt. A többször átépített bazilikát a XVI. századig használták.


A területen látszik, hogy kaszálták, de elhanyagoltabb, mint a Zalavári romok.




A romok árnyékos oldalán a repedésekben az Aranyos fodorka (Asplenium trichomanes) telepedett meg.













Kicsit távolabb található a Kányavári sziget, melyet nekem madármegfigyelésre ajánlottak. Ebben az időszakban azonban sok iskolás gyerek kirándul és olyan lármát tudnak csapni, hogy a madarak is elkerülik őket.
A Kányavári sziget Búbos vöcsök tanösvényét jártam be, ahol megtudtam milyen madarakat kellene látnom.
A környék annyira szép, hogy kirándulás mentes időben tervezem újbóli felkeresését. Akit érdekel jöjjön velem.


Képek itt.
https://picasaweb.google.com/110707593898817886033/20140602ZalavarKanyavar











Zalavárról elég keveset tudtam. Az interneten talált irodalmat is közzéteszem, mert a következő utam előtt újra elolvasom és hátha valakit még rajtam kívül is érdekel.

Irodalom:

MOSABURG  - ZALAVÁR       Vársziget története

Zalavár   Wikipedia

Zalavár története





Zalavár

Írta: BILKEI IRÉN, KÁLI CSABA és PETÁNOVICS KATALIN
Szerkesztette: BILKEI IRÉN
ISBN 963 9287 63 6
Elektronikus megjelenítés:
NKÖEOK Szerkesztőség - 2007


A Zalavári apátság története. A legrégibb időktől fogva napjainkig. Írta Füssy Tamás, a Zalavári Apátság perjele. Budapest, Stephaneum, a Szent-István-Társulat Nyomdája, 1902.


 Zalavár   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése