2016. július 9., szombat

Pontőr - Flóra-hegy

Havasi cincér














képek itt,












Szeretlek Flóra-hegy!  
Egy „külsős” pontőr vallomása

2013-ban magam is végigmentem a Tökölő teljesítmény túrán. Ebben az évben ismerkedtem meg a teljesítmény túrák hangulatával. Elnéztem a pontőröket, hogyan pecsételnek, jegyzetelnek, ételt és innivalót osztanak, és sajnáltam őket, hogy egész napot egy helyen kell tölteniük. 2014-ben egy felkérést kaptam pontőrködése. Társam, Marika a Flóra-hegyet választotta. Ez a Löszölő és a Megalöszölő teljesítmény túra része. Ezelőtt még itt nem jártam. A kopár domb 274 m magasan emelkedik ki, és a tetején az 1985-ben épített geodéziai mérőtoronyról valószínű nagyon szép kilátásban lehet gyönyörködni. Az első évben még volt ajtaja a mérőtoronynak, de a feljárat hiányossága miatt életveszélyessé lett nyilvánítva, és én már nem mertem felmenni. Figyelmeztetésünk ellenére néhány túrázó „bátorság próba” keretén belül felmászik és lent haljuk, amikor lelkendeznek. Egyszer szeretnék feljutni, de biztonságban.
A pontőrködés elején és végén én a torony tövéből látható panorámában gyönyörködöm, élvezem a Balatont, a Tihanyi-félsziget látványát, amire a fáradt túrázók figyelmét felhívjuk. Az érkező túrázókkal szívesen elbeszélgetünk. Érdeklődünk honnan jöttek, és sok minden másról, már ha van időnk, mert néha sokan jönnek és akkor az „adminisztráció” teljesen leköt. Izgalmas, érdekes emberekkel megismerkedni mindig élvezet. Idén a bakkecskével riogató juhász vitte el a pálmát. Még botot is vágott, hogy elriasszuk a nekünk támadó állatot. Mondhatom, hogy a pontőrködés izgalmas feladat, de egyben veszélyes is.
Társam, Marika a Flóra-hegyet a szép környezet miatt választotta, nem utolsó sorban a torony adta árnyék miatt, mely a napszúrás ellen véd. Az eső elöl ide tudunk bemenekülni. Hál istennek ezt még nem kellett kipróbálni. Ő is szeret a túrázókkal csevegni és a köztes időben mi is sokat beszélgetünk. A Katica virágot ő fedezte fel az első évben, melyet azóta sem találok.
Mi így mulatjuk az időt a Flóra-hegyen, melyet nagyon megszerettem. Remélem még sokáig!


Már nem esik az eső, de elmesélem a bakkecske igaz történetét:
Ahogy ott ücsörögtünk a Flóra-hegy tetején és vártuk a túrázókat egyszer egy kopott ruhájú hajléktalannak kinéző, kora megállapíthatatlan ember közelített felénk. Mikor odaért, érdeklődött mit keresünk itt és mi ez az emberáradat. Miután a teljesítmény túra rejtelmeibe beavattuk, megjegyezte, hogy erre tereli a birkanyáját, ezek nagyon jámbor jószágok nem lesz semmi bajunk. Őt nem értesítették, hogy most egy rendezvény van itt a Flóra hegyen. Ez az ő szokásos útvonala és dél körül érnek ide az állatok. Nem kell tőlük félni, csak a bakkecskétől, az bizony megtámadja az embert, de ne féljünk, mert bottal elkergethető. Mivel erre nem számítottam a túrabotomat és még a bicskámat is otthon felejtettem, ezért botot vágni sem tudtam. Marika bepánikolt és elkezdett nagyon aggódni. A beérkező túrázók kérdésünkre elmondták, hogy látták a birkanyájat az erdőben és mintha lett volna köztük kecske is. Mi biztattuk az embert, hogy ne erre terelje a birkanyájat, amit mellesleg tegnap tehette volna meg, mert nagyon nagy volt a fű és gaz, amit lelegelhettek volna az állatok, akkor rendezettebb lenne most a Flóra-hegy. Az már nekem nagyon gyanús volt, hogy nem tudja az állatokat befolyásolni, hogy hol legeljenek, de bízvást állította, hogy felénk tartanak. Miután egy kis ágat levágott egy száraz bokorról és Marika kezébe nyomta, hogy azzal védjük meg magunkat vidáman távozott. Mikor egyedül maradtunk az ajtó nélküli toronyba sem tudtunk volna visszavonulni a beígért bakkecske elől, a pánik a tetőfokára hágott. Akkor nyugodtunk meg, amikor kezdtünk nem hallani híreket a nyájról és dél is elmúlt már. Bennem mély nyomokat nem hagyott az eset, de üde színfoltja volt a napnak. Marikában milyen nyomokat hagyott kérdezd meg tőle.