Bonnya - Bonnyapuszta

Furcsa szokások

   Úgy hiszem másodszor sikerült teljesítenem a Koppány túramozgalmat. Miért van az, hogy csak hiszem? Mert nem vettem igazolófüzetet, nem töltöttem ki és nem küldtem vissza. A társaság kedvéért és a táj szépségéért vágtam bele másodszorra is. A teljesítménytúrázással, és azt, hogy vannak túramozgalmak igazából azóta szembesültem, amióta Siófokon kezdtem meg nyugdíjas éveimet. Nekem ezek furcsa szokások, mert előtte nem nagyon ismertem ezt a fajta túrázást. Nekem már az is furcsa volt, amikor ezt elmondtam egy túrázónak, aki megsértődött rajta. Neki az itteni szokás a természetes, mert ezt látta évek óta, ebbe született bele, és másfajta gondolkodást, hozzáállást nehezen fogad el.

    Amikor a teljesítmény túra kifejezést meghallottam nem is akartam elmenni egy ilyen meghívásra. Azonban a kíváncsiság és a tudásvágy győzedelmeskedett bennem. Ezek a túrák nemcsak a teljesítményről szólnak. Vannak 10 km-es szintidő nélküli szakaszok, teljesen kezdőknek. Később mivel nem a teljesítményről szól én is elmentem, és úgy hiszem a jövőben is el fogok menni, mert a vidéki életnek ez már a része, ha szeretnék túrázni, alkalmazkodnom kell. Mindig azt tanultam nem szabad egyedül nekivágni egy túrának, mert baleset esetén nincs segítség. Én ezt maradéktalanul eddig betartottam. Ezen a teljesítménytúrákon nagyon sok egymagában túrázó embert láttam, akik társaság vagy azonos szintű társ hiányában nekivágnak. Hiszen itt nincsenek egyedül, mert az úton vagy leelőznek másokat vagy őket előzik le a gyorsabbak. Nekem már ilyenkor kicsit soknak is tűnik az erdő csendjét háborgató embertömeg. Sok teljesítmény túra végén kupákat osztogatnak az arra érdemeseknek, és legfőképpen azoknak, akik ezt kérik. Én még kupa nélküli vagyok, nem szeretném, hogy a polcomon sorakozzanak, mert nem szeretem a port takarítani.

    A versenyzők rengeteget edzenek, hajtják magukat, hogy megszerezzenek egy kupát vagy érmet, Én túrázni szeretek, melyet minden évszakban lehet művelni, és élvezem a természetben való létet, és a jó beszélgetéseket. Egy magas hegyre feljutni, már készülni kell, és a feljutás is néha nem egyszerű, de a kilátás csodálatos élménye, a lábaid előtt heverő völgy szédítő mélysége, számomra megéri az erőfeszítést. Nekem a túra nem a teljesítményről szól és nem egy mozgalomról, ahol pecséteket lehet gyűjteni, hanem egy érzés, amit szeretek mindig megújítani, új érdekes vidékeket és embereket megismerni. Ha elmegyek valahova és egy megnézőkét kihagynak, mérges vagyok. Az ittenieknek lehet, hogy egy unos untalanig látott dolog, de nekem „csecsemőnek” a felfedezés, megismerés gyönyörét adja, amit a jövőben nem szeretnék elmulasztani.

    Ha új emberekkel ismerkedsz meg, új szokásokat vehetsz fel. Így történt ez velem is a növényekkel, vadvirágokkal kapcsolatban. Biológusként utáltam a latin neveket bemagolni. Sokáig ellenálltam, és amikor túrán megkérdezték ez micsoda nem válaszoltam. Hosszú kihagyás után újrakezdőként új ismerőseim kérdésére sem válaszoltam, de valami beugrott a virág nevével kapcsolatban. Otthon megnézte, és ami a túrán névként beugrott igaz volt, és a következő túrán már villoghattam vele. Ez azóta már egy szenvedéllyé fokozódott és elhatározássá, hogy a lakóhelyem környéki virágokat lefotózom, meghatározom, megnézem van-e gyógyhatásuk, és ha van, akkor hogyan kell begyűjteni és egyszerűen felhasználni. Egy adatbázist szeretnék ezekből a vadvirágokból építeni, de ehhez tárhelyre lenne szükségem. Régen biztos megoldottam volna ezt a problémát, de ma már nincs annyi energiám. Így egyáltalán nem biztos, hogy meg tudom valósítani ezt a tervemet.

Közönséges gyíkfű (Prunella vulgaris) az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozó faj.

(bővebben)

További képek itt.