A Balaton színei; Mese: Nem vagyok én buta

2014.01.29. Balatonszéplak felső

Hóesés után, már esteledik.

További képek itt.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2014.12.31. Balatonszéplak felső

A Balaton kezd befagyni.

Felirat hozzáadása

További képek itt.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2014.12.26. Balatonszéplak felső

Ebéd után Babócával kisétáltunk a Balaton partjára. Sokáig nem lehettünk, mert nagyon erősen fújt a szél.

Képek itt.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2014.12.19. Balatonszéplak felső

Verőfényes napsütés volt, azonban a pára miatt a túlpart nem látható. Ezen a napon nem is készítettem sok képet.

 

További képek itt.

 2014.12.20. Balatonszéplak felső 

Másnap visszamentem, mert az erős szél miatt várható volt, hogy a túlpart is jól látható lesz. Megpróbáltam ugyan arról a helyről készíteni egy másik fotót.

  

Távolban még a Badacsony körvonala is látszik.

 Viharos szél fújt, a tarajos hullámok mellett a Tihanyi félsziget jól látható.

Olasz szerbtövis (Xanthium italicum)

(bővebben) 












További képek itt.

Mese: Nem vagyon én buta

   Még most is a fülembe cseng a válasz, amikor megnéztem fiam ellenőrzőjét, melyben a következő beírás szerepelt:

„Fia az órán szemtelenül viselkedett.”

Érdeklődtem milyen bűnt követett el, de a válasz röviden ennyi volt:

„Nem vagyok én buta”

Ennél többet nem is tudtam meg az esetről tőle. Csak a következő szülői értekezleten derült ki, hogy két választási lehetősége volt fiamnak vagy buta, vagy szemtelen. Fiam önérzetesem a szemtelent választotta, mert ő rá ne mondja senki sem, hogy buta. Erős diszgráfiája és gyenge diszlexiája miatt sok kudarc és csalódás érte, ezért félénk nem igazán közösségi emberke vált belőle. Társaitól elhúzódott és legtöbbször egymagában töltötte a szüneteket.

   Középiskolában is visszahúzódó inkább magányos ember volt. Egy tanfolyamot néztem ki neki, talán az osztályfőnöke ajánlotta, vagy a faliújságról olvastuk le már nem is tudom. Első hét után hihetetlen változásokat vettem észre rajta. Beszédes lett, lelkesedett a tanfolyamért, ahol memóriafokozó technikákat ismertettek meg a tanulókkal. Nyílt napon, amire nagy érdeklődéssel mentem el, ki is derült mi is okozta ezt a nagy változást viselkedésében. Mindenért megdicsérték, ha rossz volt a válasz azért is, mondván, hogy megpróbált válaszolni. Ekkor jöttem rá, hogy ha butaságot csinál, akkor sem szabad szidni, hanem dicsérni kell. Ennyire nem tudtam megváltozni, de mindenképpen visszafogtam magam, hogy lebutázzam. Egy hónap múlva az osztályfőnöke arról számolt be, hogy fiamat teljesen kicseréltél. Órákon jelentkezik, megszólal, társaival beszélget, és nem vonul el magányosan. Magabiztos társas emberré vált. Még az egyetemi felvételiről sem tudta osztályfőnöke lebeszélni, mert önbizalma már ekkor az egekben volt. Meg is lepődött osztályfőnöke, amikor megmutatta neki a diplomáját.

   Nemcsak a gyerekek nem szeretik, ha butának nevezik őket, hanem a felnőttek sem. Nagyon rosszul esett, amikor butának neveztek, mert nem rajongok a teljesítménytúrákért és a túramozgalmak sem kimondottan érdekelnek. Ha elmegyek valahova, azért teszem, mert nagyon szeretek a természetben lenni, és útközben a látnivalókat mindenképpen megnézem. Nagyon jónak tartom, hogy úton sok érdekes emberrel lehet megismerkedni. Nem vágyom arra, hogy számolgassam a kilométereket, pecséteket gyűjtögessek, és a polcon porosodó kupák sem lelkesítenek. Aranyjelvényes túrázó vagyok, de a költözésnél sikerült a jelvényemet elveszíteni, mert most sehol sem találom. Ez a jelvény nem nekem köszönhető, hanem a régi túratársaimnak, akik nekem is pecsételtek, amikor velük mentem.

   Azt, hogy butának neveztek nagyon elszomorított, és legfőképpen azért, mert egy számomra tisztelt nagyon okos túravezető mondta. A legjobb, akivel valaha találkoztam. Amikor újrakezdőként még kis teljesítményre voltam csak képes, tőle hallottam, hogy alkalmazkodni a leggyengébbhez kell. Tapasztaltam, hogy nem kellett loholnom mégis mindent meg tudtunk nézni. Fotózási szenvedélyemet is ki tudtam élni az ő túráin. Habár azt állítja magáról, hogy ő nem szeret alkalmazkodni, ezt a túráin nem éreztem, mert igen is alkalmazkodott túratársaihoz. Ettől lettek ezek a túrák nagyon nyugodtak és kellemesek, tartalmasak meg attól, hogy mindig nagyon felkészült rájuk.

   Kérlek, ne butázzátok le az olyan embereket, akik nem mindenben hasonlítanak rátok. A másképp gondolkodókat is lehet tisztelni és becsülni. Ők is lehetnek nagyon értékesek, és lehet tőlük is tanulni. Ha a lebutázott ember önbizalom hiányában szenved össze is roppanhat bele.

   A Dél-Dunántúli Kéktúrát szerettem volna úgy teljesíteni, hogy a pecséteket összegyűjtöm, de ma már a pecsételés iránti kicsi lelkesedésem is elmúlt. Nem tartom magamat butának. Olyan emberek társaságát keresem, akik megbecsülnek és dicsérnek inkább, minthogy butának nevezzenek. Velük pecsételés nélkül is szívesen végigmegyek a kéktúrán.